Önnek ajánljuk!

Nyitott pozíciók, amik érdekesek lehetnek az Ön számára!

2018 óta dolgozik együtt stratégiai partnerség keretében az ALDI és az E.ON Hungária Csoport. Céljuk a hazai e-autózás infrastruktúrájának fejlesztése. Mára már 89 áruház parkolójában 136 töltőponttal várják az e-autósokat Magyarországon, a 100. töltőpontot 2020-ban adták át.

„A környezettudatos filozófia áthatja cégünk működését, ezt igazolja, hogy mind a biatorbágyi logisztikai központunk, mind boltjaink teljes áramellátását zöld árammal biztosítjuk, sőt, klímavédelmi projektek támogatásával ellensúlyozzuk károsanyag-kibocsátásunkat, így karbonsemlegesen működünk” – mesélte Bernhard Haider, az ALDI Magyarország ügyvezető igazgatója. 

Az újonnan nyíló üzleteknél egy vagy két töltő telepítésére kerül sor: egy töltő 2*22 kW-os, kettő pedig egyenként 2*11 kW-os névleges teljesítménnyel rendelkezik majd.

„A környezettudatos közlekedés és az e-mobilitás népszerűsítése, az ehhez szükséges infrastruktúra kialakítása a stratégiánk része és büszkék vagyunk rá, hogy ebben évek óta olyan partnerrel dolgozhatunk együtt, mint az ALDI. Közösen lehetőséget teremtünk arra, hogy egyre többen, egyre könnyebben, gyorsabban és egyszerűbben férjenek hozzá a nyilvános töltőkhöz. Töltőhálózatunkon ráadásul megújuló energiaforrásból származó, zöld áramot kínálunk, ezzel is segítve ügyfeleinket abban, hogy az elektromos autózás még fenntarthatóbb legyen számukra” – mondta Jamniczky Zsolt, az E.ON Hungária Csoport vezérigazgató-helyettese.

Álláskeresés

Ha most gondolkodtunk el először azon, hogy itt az ideje rátalálnunk az igazán nekünk való állásra, akkor nézzünk körül az álláslehetőségek között, személyes prioritásaink szerint.

Frissítsük önéletrajzunkat  és töltsük fel ide, és ha tovább növelnénk esélyeinket, kérjünk hírleveletés Facebook értesítést is, így biztosan azonnal értesülünk a nekünk való új munkákról!

Ha képzettségünk szerint keresnénk a pozíciók között, böngésszünk így:

- szakiskolai végzettséggel itt,

- középiskolai végzettséggel itt,

- főiskolai diplomával pedig itt érdemes szétnéznünk.

Ha nyelvismeret szerint keresnénk:

- az angol nyelvtudást igénylő pozíciókat itt találjuk,

- a németet itt,

- a franciát itt,

- nyelvismeret nélkül pedig itt keressünk.

Ha részmunkaidős állásban próbálnánk ki magunkat, kattintsunk ide, de mindenképp érdemes megnéznünk a részletes keresőt is, hogy rátaláljunk a megpályázandó állásokra.

Ha lakhelyünk szerint rangsorolnánk elsősorban, akkor itt kezdjük az álláskeresést. A kulcsszavas keresésben pedig ez a rész lesz a segítségünkre.

A Profession.hu Facebook oldala

A Profession.hu Instagram oldala